Litér - Divatáramlatok mindig voltak, de ezek eltűnnek, bizonyítván ezzel is, hogy nem időtállók. A népművészet gyökerei azonban mindig újrahajtanak, mert mélyen kapaszkodnak a múltba. Ezek adják egy nemzet arculatát.

2009. február. 10. kedd | Szerző: Toldi Éva

Ertl Pálné, az idén Csokonai Vitéz Mihály Közösségi Díjjal kitüntetett litéri Zöldág Táncegyüttes megalapítója, megálmodója, első vezetője vallott ekként lapunkban 1999 nyarán a néptánc, a népi kultúra, a népi hagyományok múlhatatlan örökségéről. 

Utódja, Pintér Katalin tanítónő, aki maga is a tánccsoportból nőtt fel, mondhatnánk úgy is stílszerűen, hogy annak új hajtása, hűen a fenti gondolatokhoz vezeti a ma már családias közösséget. Méltán lehet családnak nevezni a szárnyai alá vett kicsiny közösséget, hiszen ott már a harmadik generáció ismerkedik az elődök táncos örökségével.

Az idén ötvenedik jubileumát ünneplő együttes a 70-es években aratta első sikereit, idézi Pintér Katalin. Először 1976-ban a kecskeméti országos néptáncfesztivál győzteseként figyelt fel rájuk a közvélemény. 

A 77-es Röpülj, páva tévésorozatban a Foltin Jolán koreográfiájára bemutatott fellépésük Szállj elő, zöld ág! címmel már országos hírnevet, elismertséget hozott a táncosoknak. Ezután vették fel a Zöldág nevet. Többször szerepeltek az országos néptánc-antológiákon, ahol az év legjobb koreográfiája elismerést szerezték meg több alkalommal. 

Országjáró útjukon szép sikereket arattak bemutatóikkal a 80-as években. Többször jártak külföldön is vendégszerepléseken. Elsőként még a 70-es évek végén Jugoszláviában, aztán később több alkalommal Finnországban, majd Törökországban, Belgiumban, Franciaországban, Olaszországban, Angliában. 

A határon túli magyarokkal is bensőséges kapcsolatokat ápolnak már a 80-as évek végétől, van testvéregyüttesük Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégiumban, Kárpátalján (Eszenyi Ritmustáncegyüttes) és Litér testvértelepülésén a felvidéki Berencs Gyermekláncfű táncegyüttesével. 

Jelenleg a Zöldágban több mint hetvenen táncolnak. Az iskolai demográfiai hullámvölgy őket is elérte a közelmúltban, de most újra növekedőben vannak, mondja a tánccsoport vezetője.

Ma már a litériek mellett Szentkirályszabadjáról, Berhidáról, Papkesziről, Vörösberényből, Balatonfűzfőről, Veszprémből, Márkóról is járnak ide fiatalok. Sok az új hajtás soraikban, 35-en vannak a kicsik (ovisok, 1-2. osztályos általános iskolások), akikkel Pintér Katalin foglalkozik, és a 3-8. osztályosok meg a visszajáró középiskolás fiatalok Szabó Sándor vezetése alatt készülnek a fellépésekre. 

A tánccsoport érdemei között nem maradhat megemlítetlen, hogy a 80-as években feldolgozták a Pásztorélet, betyárvilág a Bakonyban című koreográfiájukban a környék népi hagyományait, s azt a megye és az ország számos pontján bemutatták.

Mit jelent az együttes életében e mostani kitüntető elismerés, a Csokonai Vitéz Mihály Közösségi Díj, amelyet a magyar kultúra napján vehettek át Hiller István kulturális minisztertől az Iparművészeti Múzeumban, faggatom Pintér Katalint. 

- A díjat öt évtizede végzett kimagasló közösségi éle-tet teremtő tevékenységéért kapta az együttes - mondja. 

- Természetesen hármasban vettük át, Marika nénivel és Szabó Sándor kollégámmal együtt. Megtisztelő és felemelő érzés tölt el bennünket most, hogy egy olyan faluban élhetünk, dolgozhatunk, amelyben szinte nincsen olyan ház, ahol az eltelt ötven év alatt ne lett volna táncos gyerek, aki a mi együttesünkben ismerkedett az első tánclépésekkel, a magyar népi kultúrával.